Történet

Hogy is kezdődött… A docu tools “születése”

 

A Bécsi Nemzetközi Repülőtér 3. termináljának -mai néven Skylink- építésének időszakára vezethető vissza a szoftver kifejlesztése. A terminál kivitelezési munkálatai során szinte minden balul sült el, melynek következtében az építkezést 2009-ben leállították.

Az eredeti tervek szerint a terminált már 2008-ban át kellett volna adni, a kivitelezés 2009-ben már 1 éves késésben volt. Tekintettel a kialakult helyzetre a megrendelő kezdeményezte a kivitelezés addig megvalósult állapotának dokumentálását.

Dr. Matthias Rant szakértői irodáját bízták meg az állapotok rögzítésével, melynél nagyobb állapotfelmérést még nem végeztek Ausztriában. Több mint 3600 helyiséget kellett bejárni és felülvizsgálni, több ezer hibát rögzíteni, melynek során több mint 120 000 fotó készült. Új módszert kellett találni ilyen mennyiségű adat kezelésére, melyet Matthias Rant csapata fejlesztett ki, és az ötletgazda után „Doku-Rant”-nek neveztek el.

2012-ben végül megnyílt a Bécsi Nemzetközi Repülőtér 3 terminálja – és a továbbfejlesztett dokumentációs szoftver, a docu tools elérhetővé vált a „nagyközönség” számára is. A Skylinknél a „tűzkeresztség” után a docu tools-t használták az állapotok rögzítésére, melynek során több ezer álmennyezeti elemet, valamint körülbelül 25 000 acél felfüggesztést kellett dokumentálni.

Ennek az új megközelítésnek köszönhetően -a Berlin-Brandenburgi repülőtér máig húzódó idő- és költségkatasztrófájával szemben- a Bécsi repülőtér építését sikeresen le lehetett zárni.

Napjainkban a docu tools-t nagyszabású nemzetközi projektekben a tervezéstől kiindulva használják, a megrendelő mellett minden alvállalkozó számára kötelezővé téve azt.

Örülünk megkeresésének!

info@docu-tools.hu